HÍREK
2010-09-08 | migransintegracio.hu
Nyugat-Európát bevették, Magyarországot kerülik a külföldiek
Mintegy 32 millió külföldi élt az EU területén 2009-ben, ami a teljes népesség több mint hat százalékát teszi ki. Szakértők szerint Nyugat-Európa társadalmai elöregedése miatt további bevándorlókra szorul majd - elsősorban kvalifikált munkaerőre lesz nagy számban szükség. Magyarországon ezzel szemben a két százalékot sem éri el az itt élő nem magyar állampolgárságúak aránya.2010-09-06 | migransintegracio.hu
Merkel a törvény tiszteletét követeli a bevándorlóktól
A Bild am Sonntag című vasárnapi hetilapnak adott interjúban Angela Merkel leszögezte: az állam nem kapitulálhat a migránsok által lakott lakónegyedekben elharapózott erőszak előtt. Egyúttal óva intett attól, hogy bárki is egy adott valláshoz kapcsolja az erőszakot. "Ez nem vezet sehová" - figyelmeztetett. A migráns fiatalok egy részének erőszakra való hajlama "nagy probléma" - fogalmazott a kormányfő.2010-09-05 | migransintegacio.hu
200.000.000 ember vándorol szerte a világon
200 millió embertársunk él távol szülőhazájától. Nehéz olyan helyet találni a Földön, ahol nem volna téma a vándorlók - és főleg a bevándorlók - sajátos világa - legyen szó az Európai Unióról, az Egyesült Államokról vagy éppen az arab országokról.PÁLYÁZATOK
2010-08-30 | Panta Rhei Bt.
ALKALMI MUNKALEHETŐSÉG: INTERJÚKÉSZÍTÉS, KÉRDEZŐBIZTOSI MUNKA
A Panta Rhei Társadalomkutató Bt. az Európai Integrációs Alap támogatásával megvalósuló "Munkaerő-piaci integráció kihívásai Magyarországon" című kutatásához a téma iránt érdeklődő, idegen nyelvismerettel bíró kérdezőbiztosokat keres.2010-05-24 | migransintegracio.hu
NCA helyi társadalmat segítő tevékenységek támogatása
A pályázat célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése. A helyi közösségekben a társadalmi együttműködés fejlesztése és a társadalmi szolidaritás erősítése főként a helyi hatókörben tevékenykedő szervezetek által, különböző alulról szerveződő közösségi tevékenységek útján.2010-04-19 | migransintegracio.hu
NCA - társadalmi kohéziót erősítő programok támogatása
A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek tartós területi és/ vagy szakmai együttműködésének előmozdítása, továbbfejlesztése, a hosszú távú kapcsolatrendszerek megalapozása, valamint az ehhez szükséges feltételek javítása.ESEMÉNYEK
2010-09-13 | migransintegracio.hu
A demográfiai folyamatok hatásai a városszerkezetre és a városi társadalomra
A kétnapos, 2010. szeptember 13-14-én Budapesten megrendezendő konferencián európai, nemzeti és helyi döntéshozók, kutatók és gyakorlati szakemberek vitatják meg a demográfiai folyamatok városszerkezetre gyakorolt hatásait. A konferencia áttekinti a demográfiai változások különböző formát, az elöregedéstől a migrációig, emellett a városok és városrégiók zsugorodásának és koordinálatlan szétterülésének hatásait.2010-09-23 | migransintegracio.hu
Mobilitás a mai világban. Társadalmi és térbeli mobilitás a mai Közép-Európában
Poznan, 2010. szeptember 23-24.Mobility is one of the crucial phenomena in the contemporary world. It influences a number of social processes, at both micro- and macro-structural level. Social mobility offers a wide variety of opportunities to improve one’s position in social stratification system by changing individuals’ social status. At a more general level, Social mobility touches the issues of social capital, the changing patterns of family life, or it stimulates a new range of intercultural contacts, cultural globalization, policy matters and international relations.
2010-10-11 | migransintegracio.hu
Szemben a demográfiai kihívásokkal
Ljubjana, 2010. október 11-15.The beginning of the 21st century is facing developed countries with variety of demographic challenges. The outcomes of the future demographic processes may influence lives of many people living on this region. How to cope with this challenges, what are the current and future trends, new ideas? These are the questions that will be discussed on the “Facing Demographic Challenges in Europe” conference. Our conference is part of the 13th IS 2010 multiconference. It will provide an international forum for scientists, academicians, and professionals presenting their latest research findings in the various fields of Information Society.
SZAKMAI ANYAGOK
2010-08-16 | migransintegracio.hu
Kihívás az iskolák számára a bevándorlás?
Az Artemisszói Alapítvány Miracle elnevezésű projektje keretében elkészült a nemzeti tanulmányokon alapuló összehasonlító kutatási jelentés, melynek célja az volt, hogy felmérje a migráns gyerekekkel foglalkozó általános iskolai tanárok szükségleteit 5 európai országban (Németország, Magyarország, Olaszország, Málta és Szlovénia).2010-06-28 | Csatári Ferenc
Ukrán állampolgárok munkavállalása Magyarországon
A Panta Rhei Társadalomkutató Bt. az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával végzett kutatást az ukrán állampolgárok magyarországi munkavállalásáról. Az ukrán munkavállalók magyarországi jelenléte hazai szemszögből vitán felül jelentős munkaerő- és társadalompolitikai ügy, amely a két ország viszonyában és EU-s összefüggésekben is fontossággal bír.2010-06-18 | Melegh Attila


